Könnyû pergetés

Ritka eset a hosszú dobások tere

A patakokon általában egy rövid és egy hosszú bottal lehetünk eredményesek, mégis javaslom, hogy a kellemes és élményszerû horgászat érdekében csak egyetlen bottal induljunk útnak. Nagyrészt igaz, hogy a hosszú botok (4-10 méter) az élõcsalis pisztrángozás kellékei. E, fõként bolognai botokkal ûzött módszer egyes országokban (pl. Olaszország) rendkívül elterjedt. Kispatakos pergetéshez azonban egyértelmûnek tûnik a rövid bot használata, de talán kevesen gondolják, hogy a "rövidség" 60 centiméteres bothossztól akár 2.7 méteresig terjedhet. A legkisebb botok kiválóan alkalmasak az olyan helyek meghorgászására, ahol gyakorlatilag felegyenesedni sincs lehetõségünk a bokrok és fák ágai miatt. E helyeken közel háborítatlanul élnek a pisztrángok, így nem túl meglepõ módon az átlagos méretnél jóval nagyobbakkal is találkozhatunk.

Ahogy a patak partját szegélyezõ növényzet ritkul, egyre nagyobb teret kapnak a hosszabb botok, mígnem elérkezünk azokhoz a részekhez, ahol fák lombkoronái a patak kiszélesedése miatt már nem érnek össze, itt lehetõségünk adódik a távoli dobásokra. A mûcsali súlya (gondolok itt az úszó wobblerekre) épp csak elegendõ a 10-15 méteres dobáshoz, és mivel minden távdobásra alkalmas megoldás erõs kompromisszum a kitûnõ látású pisztrángokhoz, maradnunk kell a bot hosszának növelésénél.

Pisztrángszaltó

Ha valaki mégis univerzális botra vágyik, annak 2.4 méter körülit javasolnék. Ezzel nyílt terepen akár 20-40 métert is lehet dobni a pisztrángokhoz igazított vastagságú damillal és a tapasztalataim szerint bevált mûcsalikkal. A bot akciója rendkívül fontos, és itt egy viszonylag komoly dilemmával kerülünk szembe: a pisztráng nem csak támadáskor gyors, de megakasztása után is tud testméretéhez képest igen meglepõ mutatványokat produkálni. Azon túl, hogy megugrásai rendkívül hirtelenek, a víz tetején forogva-pattogva nem egyszer leveri magát a horogról. Egyértelmûnek tûnik tehát a kis dobósúlyú, C (parabola) akciós botok használata.

Viszont itt jön a másik érv, vagyis mi történik akkor, ha nagyobb pisztrángot akasztunk? Legtöbbször egyáltalán nincs terünk a hal fárasztására, sõt, inkább jellemzõ az, hogy a nagyobb példányok a komoly akadók mellõl-alól vágnak rá a mûcsalira, majd megpróbálnak visszatörni oda - többnyire sikerrel. Elmondok egy tanulságos történetet erre vonatkozóan:

Jólesik visszaengedni...

Tanulság az esetbõl, hogy bizony, döntenünk kell: az érzékenység és az élményszerû horgászat vagy a közel biztosan megfogott nagyobb halak. Nincs minden halra vagy minden módszerre jó bot, így különbség van a nagy és az éppen méretes pisztráng megfogására ideális felszerelés között is.
Az e soroknál még hezitálóknak javaslom (és ez nem csak a pisztrángozásra igaz), hogy mindig a leggyakrabban fogható halakhoz igazítsák szereléküket, és így a felszerelést is. Lényegesen több kapást, élményszerûbb horgászatot tudhatnak majd maguk mögött, és nem törvényszerû az sem, hogy a nagy halak mindig felülkerekednek. Sõt, igazán így bravúros és értékes a fogás, nem beszélve arról, hogy illik esélyt adni a halaknak is...

Itt kell megemlítenünk a 'ló túlsó oldala'-szindrómát, vagyis a fölösleges, netán veszélyes finomítást. Talán durvának tûnik elsõre, ha azt mondom, hogy 0.16-os damilnál vékonyabbat nem javaslok a pisztrángozáshoz. Jómagam eleinte 0.18 mm-es monofil (!) damillal, újabban 0.17 mm-essel dobálok. Egyetlen kötéssel gyengítem csak a fõzsinórt, és minden gyanús jel után ellenõrzöm, nem sérült-e meg.
A nagyobb pisztrángos kultúrával rendelkezõ országokban elterjedt nézet, hogy a túlzottan vékony damil használata esetén megnõ a szakítások száma, és mivel a pisztráng még a süllõnél is érzékenyebb hal, jelentõsen csökken a wobblerrel vagy villantóval távozó példányok túlélési esélye. Etikusabb tehát a vastagabb damil használata; ezzel ugyan kevesebb kapásban lehet részünk, de halainkat biztosabban megfoghatjuk, és valószínûleg nem okozzuk egyetlen kapitális pisztráng értelmetlen vesztét sem.

Könnyûpergetõ felszerelés

Visszatérve és összegezve a botokról írottakat; az általam javasolt botméret kispatakos pisztrángozáshoz 2 és 2.7 méter között van, univerzálisan 2.4 méter. Dobósúlya 2-8 grammtól 10-30 grammig terjedhet, a felsõ tartományban mozgó bot jobbára csak erõsen benõtt, akadós patakoknál és nagyobb pisztrángok esetén javasolt. Fontos, hogy a bot egyenletesen, felkeményedés nélkül közvetítse erejét a fárasztás során.

Nem különben fontos figyelmet fordítanunk az orsóra, elsõsorban a fékrendszerére. A pisztráng hihetetlenül gyors ugrásait nem mindig tudjuk a bottal korrigálni, magától értetõdõ tehát, hogy csak egyenletes, letapadásmentes fékû orsót használjunk. Fokozottan igaz ez akadós terepen, ahol már a megakasztás pillanatában a zsinór szakítószilárdságának határértékén kell megkezdeni a fárasztást ahhoz, hogy egy esetleg nagyobb példány ne érhesse el az akadót mûcsalinkkal. E határértékre állítás nem szó szerint értendõ, hiszen már jelentõsen a zsinórszakadás elõtt deformálódik a damil, plusz a fékerõhöz hozzá kell számolnunk a gyûrûkön való súrlódási erõt is. A pisztráng ugrásainak korrigálása és a gyors zsinórvisszanyerés miatt itt nem játszható el a jól bevált trükk, hogy közepesen erõs, vagy akár puhább (ha a mûcsali jellege engedi) fékbeállítással, ujjunkat a dob peremére helyezve, nyomással mindig kellõ fékerõt eredményezve fárasszuk a halat. Látható tehát, hogy nem elég a jó minõségû fék, de beállítása komoly odafigyelést és egy kis gyakorlatot is igényel.

A patak varázsa Ahhoz, hogy az orsó dobján ne törjön a damil, nem választhatunk túlzottan kis orsót. Viszont az (akár) egész napos dobálás során néhány plusz dekától is könnyen elfáradhat a kezünk, ami pontatlansághoz, így akár a wobbler elvesztéséhez is vezethet. A kompromisszum eredménye egy könnyített házas (pl. grafit) pergetõ orsó, hozzávetõlegesen 4 cm dobátmérõvel (nem a dobtengelynél, hanem a dob pereménél mérve).

Szóljunk még az orsó áttételérõl. A pergetõ horgászok jobbára vallják, hogy a megfelelõ áttétel valahol az 1:5 körül kell, hogy legyen. Fontos azonban végig gondolni, jogos-e ez a kijelentés a kis orsók esetében? Egy hajtókar-fordulat alatt egy átlagos pergetõ orsó (40-es méret, kb. 5 cm dobátmérõ) 78.5 cm damilt csévél fel a dobra. A fentebb említett 4 cm dobátmérõnél 1:6.2-es áttétel esetén is csak 77.9 cm kerül bevontatásra. A könnyû pergetéshez a kis dobméretbõl adódóan nem rossz választás tehát a nagyobb áttételû orsó sem.
Megjegyzendõ, hogy a bevontatási sebesség függ még a hajtókar hosszától és a körbehajtás sebességétõl, az ebbõl adódó különbségek azonban legtöbbször nem mutatnak számottevõ eltérést a gyakorlatban.
Hozzá kell tenni, hogy a számadatokon túl, a mûcsali vezetése egy idõ után "érzésbõl" megy, az összpontosítás elsõsorban a csali mozgására irányul, a kéz pedig szinte automatikusan lassít-gyorsít az áramlás változásának megfelelõen.
Fontos tehát, hogy figyeljünk a mûcsali vezetésére.